Ha nagyon egyszerűen akarjuk definiálni, akkor az az édes tészta, ami kihabosított tojással készül.

A piskótába a tojás a következő módokon kerülhet:
– vagy csak a fehérje van felverve, cukor nélkül, illetve cukorral
– vagy a sárgája is ki van habosítva cukorral
– vagy az egész tojás van habosítva.
Utóbbit a kevert tészták készítésekor alkalmazzuk.

 

Milyen piskótákat ismerhetsz?


Tudnod kell, hogy a konyhában és a cukrászatban teljesen más piskóta fajták vannak elterjedve, illetve más néven nevezzük őket otthon, és másként az üzemben.

Utóbbira most nem térek ki, hiszen a sütőiskolában hagyományos házi sütiket tanulhatsz készíteni, ezért most inkább az itt ismert piskótákról írok neked.

Vannak a sima, vagy alap piskóták. Ezek készülhetnek vagy csak felvert fehérjével, vagy úgy, hogy a tojás sárgája is ki van habosítva.

A következő a vizes piskóták csoportja, ami nagyobb anyaghányaddal készül, vagyis egy tojáshoz több lisztet és cukrot számolunk, valamint langyos vizet is adunk a tésztához.
Ezekkel a piskótákkal csodálatos tortákat tudsz készíteni. Jól megtartják formájukat, viszont rugalmasak és jól tölthetők.

A harmadik a kevert tészták csoportja, ami több liszttel és cukorral készül, valamint zsiradékot tartalmaz. Utóbbi belekerülhet lágyan, folyékonyan egyaránt.
Ezek a sütik a bögrés sütik, a muffinok, gyümölcskenyerek, és a sütőporral lazított kuglófok tésztái.
Ezeket a kevert piskótákat dúsíthatod majd olajos maggal, aszalt vagy friss gyümölccsel és ízesítheted különböző fűszerekkel.

Ha szeretnéd megtanulni az alap piskóta készítését, akkor a SÜTI ALAPOZÓ sorozat erről szóló leckéjéből meg is teheted itt:

Tanulj velem piskótát sütni!
Cukormázas ölelés neked!
– Meli❤ –