🍞 Sorozat hatodik rész 🌞 6. NAP
A mai napon arra ébredtem, hogy a kis kovászom továbbra sem érzi magát jól.
Még mindig nem látom azt az intenzitást, amit kellene, aprók a buborékok, kicsit folyós az állaga, az illata sem olyan intenzív, de nem rossz.
Inkább olyan, mint a vízben megáztatott kenyéré.
Mit tehetek most?

Mivel ellenőriztem, hogy a hőmérséklet megfelelő, a víz hőfoka jó, a tető nincs rászorítva, így egy dolog maradt.
A kovászkám lomhaságát most már biztosan a fehér liszt jelenléte okozza, így azt mostantól kiveszem a folyamatból.
A mai etetésből mindössze csak 25 g-ot veszek ki, hogy a kovászomban a lehető legkevesebb fehér liszt maradjon, adok neki 25 g fehér rozslisztet, és 25 g langyos vizet, este pedig meglátjuk az eredményt.
Az időjárás sem kedvez most, hűlt a lakás is, de egyelőre a lisztre gyanakszom.
A kovász készítés már csak ilyen.
Minden lisztre másként reagál, de ne add fel, ha nálad is hasonló a helyzet, cserélj lisztet.
Örülök, hogy élesben látsz most ilyet, mert bár ritka, hogy a két féle liszttel való etetés nem működik, és nem is találkoztam még én sem ilyennel, most ezt is láthatjuk, van ilyen is.
Ha nagyon a kezdeteknél vagy, és az első kovászodat indítod, akkor inkább használj hozzá egy féle lisztet, azzal biztosabb lesz a siker.
Milyen liszteket használj ehhez, és hogyan indíts egy féle liszttel kovászt?
Itt el tudod olvasni:
Este ismét etetés, akkor megnézzük az eredményt.

Itt vagyok, hozom a fotót, a kovászkámnak biztos most már, hogy liszt problémája volt.

A fehér rozsliszttel szépen megindult, gyönyörűek a buborékok benne, így elkezdett erősödni.
Megetetem, és most nem veszek el belőle, hanem hozzáadok 25 g fehér rozslisztet és 25g langyos vizet, tehát duplájára szaporítom.
Hagyom szépen megerősödni reggelre ezzel a liszttel, holnap pedig folytatom a szokásos módon az etetését, de továbbra is már csak egy féle liszttel.
Elkeverem, majd rárakom a tetőt, betakarom és visszateszem a megszokott helyre.
Még két napot etetem, és mivel volt egy kis csavar az érlelésben, így majd csak a 9. napon fogok belőle anyakovászt és kenyérhez való kovászt készíteni.
A kovász készítésbe te is becsatlakozhatsz, ITT megtalálod a folyamatot az első naptól részletesen.
Tanuljunk együtt kovászt készíteni!
Cukormázas ölelés neked!
– Meli❤ –